A HR mesterképzés Szervezeti menedzsment tantárgyának keretében ősszel folytatódtak azok a szakmai beszélgetések, amelyek során vállalatvezetők és szakemberek osztják meg tapasztalataikat a hallgatókkal. A programnak már hagyománya van. A tantárgy oktatói, Kerekes Kinga és László Judit rendszeresen hívnak meg a szakmában dolgozó vendégeket, hogy a diákok első kézből ismerhessék meg a HR világának aktuális kihívásait és gyakorlati működését. Az előadások nyitottak voltak, így szakkollégiumi hallgatók is részt vettek a találkozókon.
November 24-én Komlódi Bence, a Prohuman cégcsoport üzletfejlesztésért felelős menedzsere volt a vendégelőadó. A beszélgetés során a hallgatók betekintést nyerhettek abba, hogyan működik egy nemzetközi HR-szolgáltató vállalat. A Prohuman Európa hét országában van jelen, és komplex HR-megoldásokat kínál partnereinek. Az előadás során szó esett arról is, hogyan dolgozik együtt a HR szakma a mesterséges intelligenciával, milyen AI-alapú eszközöket használnak már ma is a toborzási folyamatokban, valamint arról, hogy hogyan épül be a modern HR-gyakorlatba a harmadik országbeli munkavállalók toborzása.

December 8-án Soós Réka, a Green Partners képviseletében érkezett vendégként. A Green Partners egy kolozsvári székhelyű szervezet- és HR-tanácsadással foglalkozó cég, amely vállalatok számára kínál szervezetfejlesztési és kommunikációs megoldásokat. Soós Réka előadásában a szervezeti kommunikáció került a középpontba: a résztvevők arról hallhattak, milyen problémák jelennek meg leggyakrabban a belső és külső kommunikációban, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az információáramlást a szervezeten belül, valamint milyen tipikus kommunikációs hibákat követnek el a munkatársak a mindennapi munkában.

A beszélgetések lehetőséget adtak arra, hogy a hallgatók kérdezzenek, tapasztalatokat cseréljenek, és közelebbről is megismerjék a HR szakma aktuális trendjeit és kihívásait. A szakkollégiumi diákok számára különösen értékes volt, hogy közvetlenül a szakmában dolgozó szakemberektől hallhattak gyakorlati példákat és személyes tapasztalatokat.

