Weber Café

webercafeA Weber Café programunk célja, hogy egy találkozási helyet teremtsen a diákok és a tanárok számára, ahol olyan szakmai témákat tudnak megbeszélni, amelyre az egyetemi oktatás keretében nincs lehetőség, és amelyek elsősorban a fiatalok szakmai pályájának támogatásában fontosak. A diákok egyik legfontosabb problémája, hogy kevés lehetőséget látnak az egyetem utáni elhelyezkedésre, keresik az útjukat és igyekeznek minél több szakmai tapasztalatra szert tenni. Projektünk célja, hogy informális, kellemes "kávéházi" környezetben szervezzünk olyan beszélgetéseket, találkozókat, amelyek során támogathatjuk a diákok felkészülését a munkaerőpiacra való kilépésre, szakmai pályájukon való elindulásra.

Az idei tanév második félévében 4 találkozót szerveztünk a BBTE Szociológia és Szociális munka kar és a Max Weber TK Alapítvány székhelyén. Az idei találkozókon egy szakmai pályáról szóló beszélgetésre, két ösztöndíjbemutatásra és két szakmai projekt bemutatásra került sor.

  • A szakmai életút beszélgetésre egy volt hr-es diákunkat hívtuk meg, aki kb. nyolc hónappal ezelőtt helyezkedett el hr-esként. Az ő munkakeresési és pályakezdési tapasztalatairól beszélgettünk.
  • Az ösztöndíj-bemutatók során Erasmus ösztöndíjas és a Márton Áron Szakkollégium tehetséggondozó és kutatói programjában már részt vett diákok mutatták be konkrét tapasztalataikat és adták át azokat az információkat, amelyekre az érdeklődő diákoknak szüksége van.
  • Két szakmai projekt bemutatására is sor került: egy komplex képzési program bemutatására, amelybe hr-es diákokat, valamint a szociálisháló.ro portál bemutatkozására, ahová szociális munka szakos hallgatókat várnak gyakornokként.

Mindegyik találkozó sajátos célközönséget vonzott, a szakmai életút beszámolóra értelmeszerűen humán erőforrás menedzsment szakos hallgatók voltak kíváncsiak, az ösztöndíjbemutatókra szociális munka szakos hallgatók, míg a két projektbemutatóra a szociológia, humán erőforrás menedzsment, antropológia és szociális munka szakos hallgatók mellett a kommunikáció szakról is voltak érdeklődők.

  • 18880212_10210769227801749_4881605595680063618_o
  • 19023637_10210824626506682_871841638992258684_o
  • 19093024_10210824626946693_2718298830125798430_o
  • 19442070_10210993659172393_4495104909470745088_o

A résztvevők értékelése szerint minden találkozó nagyon hasznos és eredményes volt, a projektbemutatóknak már rövid távon is eredménye van, mintegy húsz személy kapcsolódott be a projektekbe gyakornokként, többen közülük a nyári szakmai gyakorlataikat is ezekben a projekteben végzik el.

A Weber Café első kiadásának főtámogatója a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség voltak.

 

Támogatóink

BGA logo 2022

 

 

Communitas logo vizszintes sotet hatteren

© Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány 1998-2024.

Search