A HR mesterképzés Szervezeti menedzsment tantárgyának keretében ősszel folytatódtak azok a szakmai beszélgetések, amelyek során vállalatvezetők és szakemberek osztják meg tapasztalataikat a hallgatókkal. A programnak már hagyománya van. A tantárgy oktatói, Kerekes Kinga és László Judit rendszeresen hívnak meg a szakmában dolgozó vendégeket, hogy a diákok első kézből ismerhessék meg a HR világának aktuális kihívásait és gyakorlati működését. Az előadások nyitottak voltak, így szakkollégiumi hallgatók is részt vettek a találkozókon.





Sok szeretettel várunk benneteket, december 8-án (csütörtökön), este 9 órától a Bulgakov kis pincéjében tartandó Szociológus Mikulás bulira, melyre a belépés ingyenes. Szeretném kiemelni, hogy ez a buli a szociológusoknak és az általunk/általatok meghívott vendégeknek szól valamint dress kód is van, ami annyit tesz, hogy a következő három színből válogathatjátok össze a bulis öltözeteteket: piros, fehér, fekete. Az este jó hangulatáról a zene, a mikulásos öltözékek, kiegészítők (sapka, rénszarvas szarv :P), valamint a meglepetések gondoskodnak.
